Ahogy ígértem én ( a Heni :)) folytatom Ákos helyett a blogot.
Végre idefértem a géphez, lévén a gyermekeim kint kosaraznak, meg ismerkednek a közeli parkban Japán csajszikkal…..így kell ezt :)…mert hogy itt ilyen is van, kosárlabdapályával, meg baseball-gyakorló pályával. Mármint hogy park..ja meg Japán csajszik is, na de ne szaladjunk ennyire előre..
Onnan kezdeném, hogy családi kísérettel, meg segédlettel kiszenvedtük a csomagjainkat Ferihegy 2-re. Ott rögtön utolért az első sokk, miután is kiderül, hogy együtt fogunk utazni egy Japán turistacsoporttal. Természetesen egészen Nagoya-ig. Azaz hogy Helsinkiig is, no meg átszállás után Nagoyáig is fullon volt mind a két gép. Pfűűű…..mondjuk sok vizet nem zavartak, tényleg kulturált nép!
Szóval az út hosszú volt, meg fárasztó. Én egy percet sem aludtam. Soma hébe-hóba egy-egy órát, Virág egy kicsit többet.
Sok szót nem érdemel az út. Kényelmes, szép gépek, a tengerentúli járaton mindenkinek saját képernyő (mondanom sem kell, képernyőérintős mind!), sok filmmel, játékokkal, bőséges kaja, stb…
Talán csak annyit, hogy a kis kézipoggyászomon tudtam a legjobban lemérni, hogyan haladok Magyarország felől Japán felé…
Ferihegy 2:…vonszolom a csomagot, zakatolnak a kerekei, mint állat. Megpróbálom inkább vinni, de barom nehéz..mivel hogy teljesen kihasználtam a kézipoggyász max súlyhatárát is. Marad a zakatolás és a faarc.
Helsinki:……a csomag vonszol engem, szolid csapágyhanggal, mivel hogy sok helyen szőnyeg van, de ha nem, akkor a burkolat összeeresztése annyira passzol, hogy alig bömböl a bőröndöm, és a súlya miatt gyakorlatilag magától gurul.
Nagoya-Japán:……állok, mégis haladok, és a poggyászom a kimerültségtől frankón alszik. Jaaaa…peeersze….mozgójárda…végig….aztán tükörsima és fényes padló.
Na de ebbe a csilli-villi országba nem lehet ám csak úgy bejutni..akármilyen sziklaszilárd vízumod, meg mi a csodád van..Ferihegy és Helsinki ellenőrzési pontjai után Japánban még át kellett jutnunk kb 3 ponton. Az elsőnél rövid interjú, az uccsónál fénykép, ujjlenyomat.
Ja persze mind ezt mosolyogva, földig hajolva…De nézve ezt a precizitást…hát nem szeretném megtudni, milyen az, ha ott találtak volna a bőröndömben valami nem odavalót.
De valamiért úgy döntöttek, bejöhetünk..így hát itt vagyunk. Szerencsére, különben sose láthattam volna meg ezt a csodát, ami itt van.
De ezt majd holnap :) Ma tényleg sokat írtam….
