Hát végre megerőltettem magam és újra itt vagyok.
Történt egy-két említésre méltó dolog, szépen, sorjában elmesélem.
Talán az egyik legviccesebb: úgy 4 héttel ezelőtt kb. két héten keresztül egyfolytában esett a hó. Én még ennyi havat egy városban soha nem láttam.
Természetesen nem hagytuk ki és leányzómmal meg Írisszel (a magyar „cserediáklány”, akiről már meséltem egyszer), megnéztük egy kicsit közelebbről is.
Hát mit is mondjak, másnap izomlázam volt csak attól, hogy megpróbáltunk átgyalogolni a parkon. Ha azt mondom, hogy csípőig ért a hó, nem túlzok. Itt egy kép arról, miképpen nyeli el a nagy hószörny Íriszt!
Meg itt néhány arról, hogy az utakat és a kerteket sem kímélte….
Na itt valahol autók vannak….ez az autókereskedés sem adott el két hétig egy szem kocsit sem :D
Ezt meg még a havazás elején készítettem…a modern japán házak egy példánya…beleszerettem…
Más:
Engem is elért jó múltkorában a kórság. Megpróbálom szemléletesen, de nem túl véresen leírni…muhaahahahahaaaaa
Tehát.
Egyik este arra keltem, hogy mennem kell wc-re, mert már a kisdolog nagyon feszíti mindenemet. Hát megtettem, amit kellett, aminek következtében olyan fájdalom hasított belém alhas-, és altájon, hogy azt hittem úgy maradok.
Ezek után az éjszaka maga volt a rémálom. „Odaseneki”!!!! Felfáztam, kibírom, elmúlik, ERŐS VAGYOK, mint az acééél! (Még jó, hogy pár nappal azelőtt nagy mellénnyel fröcsögtem Ákosnak , ééén még sohadesoha nem fáztam fel, mert ééééééén makk egészséges és kőőőőőszikla vagyok…)
Valahogy elaludtam és reggel úgy keltem, hogy minden ok, nem fáj. Na ugye!!! Mondtam…kőszikla, acél!! Irány a reggeli ürítés. Aha….kisdolog, belehasít….na és színe…SÖTÉTBARNA… Jesszus….Kőszikla omlik, acél hasad.
Röviden….azt még megvártam, míg Ákos hazaér munkából és iszkiri az ügyeletre. Ez már nem csak egy egyszerű kis megfázás. Valami nyamvadt kis kórság rakott fészket pont az én lufimban L
Hétvége lévén csak a sürgősségi ügyelet volt elérhető. Nem sok jóra számítottam. Ügyelet…max. adnak valami bogyót és majd hétfőn vissza kell mennem kivizsgálásra.
Persze megint óriásit tévedtem.
Már a várószobában megmérték , hogy van –e lázam. Alaposan kikérdeztek, mi a panaszom.
Majd egy hosszabb ücsörgés után a kezembe nyomtak egy vastagabb papír poharat vizeletminta céljából, amire már rá volt nyomtatva a nevem. Elvégeztem a dolgom, odaadtam és vártam. Kb. 10 percet, mert ennyi idő alatt meg is volt az eredmény. Na mindehhez amit leírtam, a wc-n kívül sehová nem kellett elmennem. Gyakorlatilag kiszaladgáltak hozzám a váróba. Az ápolók is, meg egy orvos is. Nem én vonszoltam magam végig a folyosókon, én, aki amúgy sem érzi magát valami fényesen! Hanem az egészségügyi dolgozók, akik azért voltak ott, hogy segítsék és gyógyítsák az arra rászorultakat. Itt ezért nem szorul annyira össze az ember gyomra, ha orvoshoz kell mennie.
Tehát felgyorsítva…behívtak, az orvos már kész volt a diagnózissal,(fincsi kis húgyúti fertőzés) de azért még megnyomogatta a hasamat, meghallgatott, még egyszer kikérdezett és kiírta a gyógyszert. Amiért természetesen nem kellett elmennem sehová, mert az ottani gyógyszerész kihozta a váróba, amit a kórház recepciójánál csak ki kellett fizetnem.
Nah…ez egy állami intézet volt.
