Ugyan már itt vagyok egy pár napja, de mostanra sikerült csak leülnöm a gép elé.

Ennek nagyon egyszerű okai vannak.

1.

Azt sem tudom hová kapjak, hogy ezt a két és fél hetet kihasználjam -ha már a sors úgy rendeltetett, hogy váratlanul ki kellett utaznom lányom után második otthonomba (hiába töltöttem itt csak kb másfél-két évet…ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy így érezzek).

2.

Olyan bitang meleg  és akkora pára van, hogy az a kevés oxigén amihez napi szinten hozzájutok, pont annyira elég, hogy a létfenntartáshoz szükséges dolgokat elvégezzem (evés, ivás, shoppingolás..hihihi).

3.

A gép kicseszettűl fűt………

De most már elég jól megszoktam. A légkondit csak ritkán kapcsolom be, mert  ez egy még a kőkorszakból való, gázzal működő szerkezet…és  a gáz itt is méreg drága :)

Elég a nyavajgásból…jöjjön az élménybeszámoló.

Szóval….múlt héten vasárnap reggel indultam Ferihegyről….nekem már csak ez marad a neve….de erről sokat nem érdemes beszélni..legalább is a kapuig. Egy pici érdekességgel azért szolgált búcsúzóul a reptér.

Éppen várok a soromra, miközben megállapítom, milyen kevesen vagyunk. Tényleg kicsi géppel repülünk Bécsig. De ennyire kicsivel? Nem nagyon értettem. Eleinte. Aztán minden világossá vált számomra.

Ugyanis balról megelőzve a sort, szépen beáramlott egy fekete embercsoport.

„-Nah….valami csókos! És milyen hatalmas, fekete bőrű pasasok. És Úristen..  vannak egy páran..ÉS ÚRISTEEEN! EEZ CSAK NEEEM? ÉS DEEEE!! Ááááaz nem lehet! Ki van zárva! Tuti külön géppel utazna!

Áááá…tuti. –„ Hát ehhez hasonlókat gondoltam, amikor nem bírtam ki és megkérdeztem a   stewardess-t, miközben megnézte a beszállókártyámat.

„-Elnézést…öööö nem véletlenűl….?-„

A válasz „igen” volt.

Hát,együtt utaztam a másodosztályon Bécsig Snoop Dogg-al és csapatával :D

Aki rajong érte, azzal közlöm, ugyanolyan közelről, élőben mint ahogy a tv-ben láttam. Nagyon normálisan viselkedtek, pedig azt hittem, majd megy a nagy „fekaduma”.De nem. Sőt! Még el is társalogtak egy kicsit az utasokkal a tranzit-buszon. Én szépen beálltam közéjük, mert máshol nem volt hely :DDDDD

A lányom lecseszett, hogy miért nem kértem autogramot. Talán mert már öregszem és nem mertem hehehehe!

Japánig az útról csak annyit, hogy fárasztó volt, a nagy gép sem volt valami kényelmes , nem aludtam semmit és a kaja olyan zsíros volt, hogy éppen ki is költözhettem volna a WC-re. Ennek a szomszédom nagyon örült, mert nem kellett külön kikéredzkednie (én ültem a szélén), csak ki kellett várnia míg újra megtelik …hm…levegővel….a ..beleim végső szakasza XD

Reggel 7-kor szálltam le Naritán, ahol a vámon átjutva meg kellett még keresnem a csomagküldő szolgálatok közül azt, amit mi szoktunk igénybe venni. Fekete macska a jele, nem nehéz megtalálni.

Feladtam a nagyobb csomagot, ne kelljen végig szenvednem vele az utat. Hisz nekem még hátra volt vagy 8 óra utazás Komatsu-ig. Másnapra ígérték a kiszállítást 16-18 óra között. (Így kértem).

A súlytól megkönnyebbülve megpróbáltam belevarázsolni a kártyafüggetlen telefonomba a Softbankos kártyát. Persze az én telcsim olyan régi, hogy esze ágában sem volt hajlandó a…..mittudoménmilyen rendszerben működni. A kártyát ugyan befogadta,de gyakorlatilag szépen, magyarosan beintett és hallgatott, mint a sír.

Hurrá. A család kissé izgatott lesz, de nekem előbb muszáj megtalálnom a Narita express jegyirodáját, megvenni a jegyet, mert így is necces lesz elérnem a 9:15-ös vonatot. Hát igen…eddig tartott, mire átjutottam a japán ellenőrzéseken. Pedig nekem 3 éves vízumom, ki-be lépési engedélyem (re-entry permit-isteni dolog…..a legrövidebb sor a belépésnél:D) és amolyan Japán fényképes igazolvány-félém is van.

Szóval hagytam a makacs telefonomat és kilőttem magam.

Szerencsésen megtaláltam a jegyirodát, akkor volt kb 8:50. Kértem gyorsan jegyeket Kagaonsen-ig.

Azt tudtam, hogy „bezony” lesz három átszállásom, csak azt nem, melyik vonatokat érem el. A tervezet, amit Ákos küldött jó is lett volna, csak éppen az utolsó vonatnál nem volt már szabad hely. Választhattam, hogy vagy megyek a korábbi csatlakozással, de nem lesz foglalt helyem, vagy foglalt helyem lesz, de az később indul. Tekintettel arra, hogy már csak a szempilláim árnyékán keresztül tudtam tájékozódni, nem igazán akartam pont az utolsó járatnál állni.

Mondtam, legyen a foglalt verzió…de akkor tuti telefonálnom kell, mert Ákosnak fogalma sem lesz, miért nem akkor érkezem meg , amit megbeszéltünk. A hölgyemény viharos gyorsasággal kiadta a jegyeimet. Szám szerint 4 db-ot. Járatonként egy + egy db kapujegy, amivel a megfelelő kapukon át tudok majd lépni.

Szupi. Jegyek a birtokomban, irány belőve. Akkor van még kb 10 percem. Megkérdeztem egy egyenruhás nőt, hol van telefon? Na nem ám elküldött simán! Előbb megkérdezte, mikor megy a vonatom. Aztán ránézett az órára, megállapította, hogy elérem. Megkérdezte, értek-e annyira japánul, hogy kezelni tudjam a telcsit. Mondtam igen. Na csak ezek utána mondta el, merre menjek.

Ezt újra szoknom kell. Nem csak megmutatta a telefont, de arra is figyelt, nehogy lekéssem a vonatomat!! Imádom ezt!

Ákost felhívtam, hogy minden ok, ekkor érkezem. Értesítse az otthonmaradtakat is.

A kapun még át kellett jutnom…ehhez benyomtam a kapu jegyet. Szupi, működik!!!!

A Narita express egyszerűen csodálatos :)

A pont akkor állt be, amikor feljutottam a peronra. Kicsit várni kellett, mivel miután kiszállak az utasok (ez végállomás), kitakarítják az összes kocsit. Kocsinként kb. 4 ember dolgozik, villámgyorsan.

Már ez sem semmi…de amit láttam az ablakon keresztül!!! Na attól leesett az állam.

Azt néztem, hogy ha elindul visszafelé a vonat, akkor azt hogyan csinálja? Tovább megy és majd valahol megfordul? Mert az összes ülés előrefelé néz. És akkor történt…a kocsiban egy alkalmazott beállt a két ülés közé a közlekedőbe, megfogta jobbról és balról az ülések karfáját (4 székről beszélek, kettő jobbra, kettő balra) és egy elegáns mozdulattal menetirányba forgatta mind a négyet egyszerre.

És így tettek az összes kocsiban az összes székkel.

Na itt újra európai formát öltött a szemem.

Miután a vonatvezető elegánsan végigvonult a peronon (szürke öltöny, fehér kesztyű, aktatáska) és átült a vonat másik végébe, mi is beszállhattunk.

Nem nagyon fotóztam, mert az ámulat letaglózott. A MÁV- kocsik után ez maga volt a menny!!!

Persze percre pontosan indult, percre pontosan volt ott minden állomáson így Tokióba is a megadott időpontban érkeztünk meg.

Tokió? Shinkansen?

Uh…erről később. Ez egy külön bejegyzés :)