Reggel tök jól keltem. Pedig este, vagyis inkább másnap ½ 3-kor még fent voltam. Ellenben Apu elég fáradt volt, pedig Ő jóval hamarabb aludt el, mint én.

Reggel 8-kor elindultunk és Apu még néhány embernek bemutatott, majd 8.15-kor volt egy „meeting” (megbeszélés), hogy ma hány busz jön, meg ehhez hasonlók.De én ezen sosem veszek részt, mert az 8:15-kor van, én pedig 9-kor kezdek. Utána megkaptam az egyenruhám, a név kitűzőmet és a „Time Card”-omat. Ami annyit jelent, hogy időkártya, amit munka kezdésekor és végzésekor be kell rakni egy gépbe ami rányomtat egy pecsétet. Ja és még megkaptam az öltözőszekrényem kulcsát is. Elindultunk a lányöltözőbe…

Mielőtt folytatnám! Két lányöltöző van, ahol szoktak ebédelni is a szünetükben. Van egy lányöltöző a földszinten, ahol a fagyit árusítók meg még az éttermes/édességes lányok öltöznek és esznek. Majd van egy az emeleten, ahol a pultos üveget áruló és a kávézó & sütis lányok vannak.

…mi elmentünk a lenti lányöltözőbe, ahol eleve is lennék, de az kulcs nem nyitotta a hozzá tartozó zárat, úgyhogy mentünk vissza kicserélni. Kicsit szenvedtek, úgytünt hogy nem találnak jó kulcsot. De Apu megszólalt! Jó lesz a föntibe is, mert úgyis a műhelyem mellett van a lányöltöző ajtaja, ott is jó! …látszott a megkönnyebbülés az arcukon, úgyhogy a föntibe kerültem.

Fölmentem, hogy átvegyem az egyenruhámat.

A lányöltöző nem úgy néz ki mint mondjuk egy tesi öltöző, hanem ez egy nagy helyiség négy fallal (de ez természetes a legtöbb helyiségnek négy fala van :D )Ott két és fél falat elfoglalnak a szekrények… kicsi fém szekrények. Aztán van egy jó nagy hűtőnk, egy mosogatónk és plusz a sarokban vannak leterítve ilyen bambusz futonok, ahol lehet az ebédszünetben aludni. A szoba közepén van még két nagy asztal, sok székkel… ott esznek.

Miután átvettem az egyenruhám, odamentem Apuhoz aki: -Jaj! Juj! Virág! Nagyon édi! Wááá…

Na nekem valahogy nem ez jött le… fehér blúz, térd fölé érő egyenes fekete szoknya, amit hasig fel kell húzni a blúzt meg betűrni. Valamint egy térdig érő fekete zokni és egy fekete tornacipő. (a cipő bármilyen lehetett, csak fekete legyen)

Mi vettünk egy fekete tornacipőt, amin pici ezüst csillagok vannak… az legalább nem gáz.

Apu egyből le is fotózott, majd lekísért a fagyis & zenegépes épületbe, mert ott fogok dolgozni. Ott volt az a negyven körüli nő, akivel most is együtt dolgozom. (Bamba Masako a neve)

Majd Apu otthagyott , de előtte még le akart fotózni, ami most nem ment neki. Miután ottmaradtam, Masako san mondta, hogy takarítsam le az asztalokat és söpörjek fel alattuk. Elmondott mindent, hogy mi hol van, milyen fagyik vannak és hogyan működik a pénztárgép. Ez persze hogy nem maradt meg bennem nagyon, úgyhogy az első vendégnél végignéztem csak, a többinél pedig a kasszát próbáltam kezelni, de nem ment túl jól. Nagyjából ez ment egész nap, de néha megpróbáltam egy-két fagyit is készíteni. Amúgy amikor a Masako-nak ebédszünete volt, átjött egy lány a kávézóból segíteni, mert akkor egyedül még szerencsétlen nyomorék voltam. Mellesleg úgy hívják, hogy Raira (de lehet Laila, legalábbis én úgy hivom :D de nem előtte..csak úgy általában) Kedves lány, néha beszélgetünk és mindig Ő szokott jönni ha kell valami segítség! :D

Napközben persze volt fél óra ebédszünetem is, ami alatt beszélgettünk a munkatársakkal… csak úgy röpködtek az ehhez hasonló kérdések: - Hogy hívnak? - Hogyan kell kiejteni a neved? – Hogy megy a munka?...stb. Délután négykor végeztem (amúgy 9-től 4-ig vagyok). Az öltözőbe menet még bementem Apuhoz, aki mondta, hogy ne várjak itt másfél órát rá, menjek haza gyalog. Így is tettem, majd otthon még szenvedtem egy szépet a lábam miatt, mert a sok állástól nagyon megfájdult.

Mert ne higgyétek azt, hogy itt nincsenek szabályok!

• Nem lehet leülni.
• Nem lehet inni, csak az ebédszünetben.
• Nem lehet a fagyiból enni. (mondjuk ez jogos)
• Nem lehet telefonálni.

Asszem ennyi, de szerencsére a fülbevaló és a karkötő az oké! :D Annak örülök.

Fél hat körül Apu is hazaért és aznap a maradék időt pusztulással és semmittevéssel töltöttük.

A másnap jobb volt, mert Masako san mondta, hogy fagyit fogok készíteni.

Annyira nem ijedtem meg tőle, mert tegnap tanulmányoztam a Raira-t, hogy ő hogy csinálta és kétszer is sikerült egy gyönyörűséges fagyi. Ma már a fagyiból is csináltam legalább hármat egy vendégnek, de még maradtam a pénztárgépnél, mert az könnyebb…

Jól be i s memorizáltam, úgyhogy a harmadik nap már nem kellett kérdezgetnem ..max néhányat:)
De a fagyi már jobban ment. NEM! AZ MÁR MENT! :D

Volt amikor nem jött senki és én szenvedtem, hogy fáj a lábam és a Masako san ki is vett egy kis dobozkát egy fiókból.

Lerakta a földre és mondta: „Himitsu no isu” ami annyit jelent, mint” titokszék”.

Ezzel arra célzott, hogy amúgy nincs vendég, üljek rá. :D

Ez jó volt.

Majd jöttek vendégek és szerencsére (de persze véletlenül rossz fagyit készítettem) .Úgyhogy gyorsan odaadtam a Masako san-nak és megcsináltam a másikat. A vevők elmentek és én mondom „HUUUH! Ez meleg volt!” Erre a Masako san odanyújtja a fagyit és kérdi, hogy kérem-e.

Én egyből igent mondtam (nem szabadott volna) és mutatta, hogy üljek a titokszékre, bújjak el a pult mögött és egyem meg.

Eszek, eszek, de jöttek vendégek úgyhogy fölpattantam, de olyan sok jött, hogy szinte kifáradtam a szaladgálásban, a fagyi nyomásban, blablabla………

Elfelejtettem, hogy én a fagyimat hűtős pult mögé laktam. És mint tudjuk a hűtő hátul fűt!

Mire az a sok vendég elment, a fagyim ….elolvadt.

Erre megszólal a Masako san a fagyim láttám: „Hát ennek vége! Meghalt!”-ez vicces volt!

Majd ebéd következett. Nevetgélések, beszélgetések és amikor egyedül voltam, jött a Raira segíteni. 4 órakor pedig mentem haza.

Röviden annyi, hogy minden nap egyre jobban mentek a dolgok.

Mellesleg apu minden nap lejött oda, ahol én vagyok, megnézni, hogy mi van velem. Volt, hogy egy nap kétszer is lejött hozzám :D

Aggódik az Apám ! :DD

Harmadik nap.

Nem volt a Masako san. :O!

Kicsit szar volt, mert még egyedül nem boldogulok, de nem volt gond, aznap (júli. 16) velem volt egy itt dolgozó bácsi (akinek nem tudom a nevét..úgyhogy az arcáról szoktam felismerni, meg hogy folyton pukkasztgatja az ilyen pukkasztós zacskót :D) és ő segített. Mind a ketten csináltunk fagyit és a kasszát meg nekem kellett használni.

Ö is tudta, de hagyta, hogy önállósodjak. Pl. A jégkása gépet (amit nekem a Raira meg a Masako is mutatott), azt ő nem tudta használni, úgyhogy én magyaráztam el neki. Így telt a nap.

Majd mint mindig, hazasétáltam. Ami elég rossz mert, dög hőség van.

Másnap szabadnapunk volt. Azt terveztük, hogy eszünk valahol és elmegyünk a Kumon fodrász szalonjába. De reggel felkeltünk és apu mondta, Ő megy Japán órára és jöjjek én is, mert a tanár kíváncsi rám. Úgyhogy sajna korán keltem.

De jó volt ott, mert beszélgettem a tanárral (Saitou) Japán és Koreai énekesekről, bandákról, meg hogy mennyire el akarok menni egy koncertre. Na ebből az lett, hogy a neten elkezdtünk koncert jegyek után keresgélni, de nem mentünk sokra. Majd talán jövőre.

De az vicces volt, ahogy apu szenvedett a japánnal én meg kínlódtam, hogy ne szólaljak meg, mert ez apu órája, ő tanul és tőle várják a választ. :D

Majd hazamentünk és én elaludtam a kanapén, mint akit leütöttek.

Utána elmentünk kajálni, majd lementünk a tengerpartra, de sajnos potyára, mert otthon hagytuk a táskát benne a fürdőruhával és a törölközőkkel. Jaaaaaj!

Viszont sok kép készült.

Hazafelé bementünk a Kumon szalonjába, ott megölelgetett: „Rég találkoztunk! Hogy vagy!”…..meg ilyenek.

Aztán amikor azt hittem, hogy hazamegyünk, apu kijelentett, hogy korizzuk körbe a Kibagata tavat. (6,4 km)

Ezt nem igazán akartam, de azért rávett. Vak sötétre értünk haza. Itt már 8-kor sötétedik.

Másnap munkaaaaaa!

Megint nem volt a Masako san.

Aznap 18-a volt és ő egész 20-ig nem dolgozott. 18-án egy 40 körüli férfi volt velem. A neve Hirayama. (Csak a vezeték nevét jegyeztem meg.) Ő nagyon nagy arc! Tök poénos! Sokat beszélgettünk és röhögtünk. Ő mondta mindig .”Special drink.” szöveget mert ugye ott nem lehet inni és néha amikor nem volt senki, öntött csap vizet , raktunk bele jégkockát és azt ittuk.

Aztán volt, hogy szenvedtem (megint fájt a lábam). Most komolyan! Reggel 9-16-ig állsz és nem ülsz le és csak egy 30 perces ebédszüneted van!! Hirayam san mondta, hogy üljek le egy létrára ott a tároló résznél…ott senki sem lát. :D Sokkal jobban szeretek a Hirayamával lenni!

Folyton hülyéskedik velem. Pld: mondogatja, hogy „Oh my god!” Mindezt olyan kiejtéssel, hogy „Ómájgá”. XD

Aznap, amikor apu hazaért ,ismét elmentünk görkorizni és olyan történt, hogy hú!

Megyünk szép lassan a korival és lehagytunk egy nőt, aki tolta a bicikliét. Pár perc múlva gurulunk tovább , hátranéz apa és mondja: „Állj félre, jön egy biciklis.”. Kiderült, ugyanaz a nő volt, csak most halál gyorsan tekert , mert meg akart előzni, vagy mi….mármint én ezt gondoltam…..

De nem versenykerékpáros, se olyan, aki sportolni jött volna, sima utcai ruhában volt.

Na szóval megelőzött és azt láttam, hogy előttünk messze lefékez a járda szélén, előveszi a spéci fényképezőjét, felénk fordul és ahogy közelítettünk hozzá, folyamatosan kattintgatott.

De ilyen modern fényképezője volt (apa mondta, hogy tükörreflexes). Valami fotós-féle lehetett.

A kattintgatás közben én meg csak vigyorogtam. Meg sem álltunk, csak mentünk tovább.

Kis idő múlva megint jött mögöttünk, ugyanúgy mint előzőleg. Ismét megelőzött, de most azt vettük észre, hogy amikor apu elment a nő mellett (mert apu gyorsabb volt és előttem ment), a nő csak utána fotózott. Úgy tűnik, engem. HŰŰŰHAAA!

19-én, másnap Wako san , a nagyfőnök volt velem. De ő legtöbbször elment, volt hogy kiment, telefonált, úgyhogy szinte egyedül voltam. De boldog voltam, mert minden ment, ami ott volt. Most is megy. XD Főleg a nap vége felé benézett Hirajama san. Aznap Raira is többször átjött a kávézóból, sokat beszélgettünk. Ez a nap hamar el is telt.

Másnap (20-a), teljesen egyedül voltam. De! Már minden téren boldogulok! Plusz, unalmas volt a nap. Olyan kevés vásárló volt, hogy majdnem elaludtam. Sétálgattam, nézelődtem…..meg hasonlók.

A Raira mondta, ha jönne sok ember és nem boldogulnék, hívjam fel, mert a cégen belül van vonalas telefon. Volt, hogy csak úgy beugrott, gondoltam arra járt és látta hogy sok ember jött. Azt hiszem olyan is volt, hogy felhívtam mert nem működött a kassza, de aztán kiderült, hogy kihúzódott a konnektor. Megkönnyebbülés!

Munka után apával elmentünk a 100 yenesbe. Amíg apa vásárolt én elsétáltam a Kiyoshi (a brazil volt osztálytársam) lakótelepi házához, ahol lépcsőztem pár emeletet és meg is találtam a lakásukat!

Assz’em…..De persze nem csengettem be! Nem mertem! :D Majd visszafelé megálltam a volt sulim előtt és felhívtam a nyelvtanárom, (Grassi sensei) aki nagyon örült, hogy hallja a hangom. Beszélgettünk, hogy mikor találkozhatnánk, meg kérdeztem őt Kiyoshiról is. Grassi sensei mondta, hogy ma találkoznak és jöhetnék én is , akkor együtt lehetnénk. De aznap pont nem volt jó nekem! Ajjjjjjjjjj!

Úgyhogy lehet, hogy a két napos szabadságom alatt összejön a találka.

Ma 21-én megint Masako sannal voltam. Ez abból is látszik, hogy fent volt a fejemen a papír csákó, mert ha lehet, nem veszem fel .

Tehát ha nincs Masato, nincs rajtam ! muhahahaha

Ezen a napon szintén unalom volt a köbön. Korábban ebédeltem, mert délben jött egy busz turistákkal és arra nekem vissza kellett érnem. Igazán más aznap nem történt azt kivéve, hogy apa csinált rólam és Masatoról egy közös képet a pultnál.

Jól boldogulok már egyedül, a Raira még akkor sem jött át, amikor a Masako 1 órán keresztül ebédelt. Az idő sem volt túl vidám, esett az eső, úgyhogy nem mentünk korizni.…pedig lett volna kedvem. De boltban viszont voltunk.

A többi nap nem volt nagy szám. Volt hogy reggel egy lálek sem volt de délután már jegeltem a lábam a sok ember miatt. Mellesleg a blogot a pultnál irtam mert amikor hazaérek akkor minding tök fáradt szoktam lenni plusz nem voltak akkor épp vásárlók egy jó ideig. Majd a Masakosan megszólal hogy...elmegy WC-re. Najó. EZ MA MÁR A NEGYEDIK!!! Egyszer bejött az autómatához egy bácsi..igazából a Masako hivta be mert kérdezte hol van innvaló.Kedves bácsi volt ..beszélgettek és egyszer csak meghivott minket (!!!) egy innivalóra az autómatából. Hűha! Amikor elment megkérdeztem a Masako sant hogy ki volt ez. Erre ő....egy vásárló!! Nemrossz mi?

El is felejtettem mesélni. Nem is tudom már mikor aszthiszem 20-án apu pörköltet csinált nekem nokedlivel. Amikor ebédszünetem volt végig azon ment a röhögészés, beszélgetés hogy "Húha jól néz ki a kajád! Ez mi? Ez magyar kaja?" ...új volt nekik a nokedli. Majd amikor egy kicsit csönd lett láttam hogy a Suji (a üvegfújó asszisztens) folyton a kajámat nézi és az iPhoneján utána néz. Erre megszólalok. "Megkóstolod?" Ő a szinte a mondat végét meg sem várva rávágta hogy "IGEN! IGEN!" Na ezen akkorát röhögtek a többiek. Ketten megkóstolták majd elemezték. :D Vicces volt.

Mellesleg a Masako san folyton elmegy valahova. ELég lassan. Nagyon lassan. De nem nagy cucc, boldogulok egyedül is.

Na de mostmár elég!!!!!!!!!!!!! A Masako san kiborit!!! Megutáltam. Hogy miért??Most szépen levezetem nektek.

• Folyton elmegy valamit megnézni, kérdeztni, idehozni..stb.
• Mindezt olyan gyorsan hogy még a csiga is megfullad a röhögéstől.
• Folyton elmeg WC-re. (Nem is tudom..valahogy én egy nap kibirom anélkül hogy ne menjek el 5-ször. De ez mind1.
• Aztán, hogy ez ő ebédszünete 1 órás az enyém meg 30 perces. Ez jogos, mert ő előbb kezd és tovább van egy kicsit. Ő fél hatig van.
• Van neki plusz kettő 15 perces "kyuukei" ami magyarra forditva szünetet jelent. Ami nekem nincs!!
• Folyamatosan én dolgozom!!!! Ő csak ott áll és nyomkodja a pénztárgépen a gombokat. Mondok egy példát. A vásárló kért egy jégkását egy vaníliát és egy szőlőt. Masako szépen beütötte a gépbe és elvette a pénzt. Én addig megcsináltam a vaníliát és odavittem a vevőnek. Azt nem értem, hogy amíg én csináltam a vaníliát, ő miért nem tudta a szőlőt megcsinálni, ami mellesleg nincs túl közel a vaníliához úgyhogy útba sem lenne. Szóval odavittem a vaníliát a vevőnek. Erre megszólal a Masako -Még egy szőlő! (de ezt normál hangon semmi extra) Jó..megcsináltam a szőlőt és odavittem. De amit láttam na AZ már KOMOLYAN!!! A pénztár gép mögött van a jégkása gép. Még lépni sem kell csak megfordulni. DE NEM!! A Masako san nem csinálta meg! Csak amint odaadtam a szőlős fagyit ő ugyanúgy mondta hogy -..és egy jégkása! ÁÁÁÁÁ! ...és ez megy már több napja!! Volt amikor úgy elfáradtam hogy az utolsó 10 percben már úgy fájtak a lábaim, hogy egy kicsi kellet hozzá hogy összeessek ..mert a Masako folyton mászkált ide-oda (pl.: Mondta: -Mindjárt jövök idehozok néhány lapot! Visszajött a lapokkal..majd -Hozok nekik egy dobozt! ...és aztán mikor megint visszajött ..széép lassaaan nem sietüünk...megszólal: -Egy pillanat, hozok egy kisebb dobozt is! De azért tettem én is valamit. ....nyehehe.....Volt hogy betolakodtam a kasszához amikor jött egy vendég és beütöttem az árukat, majd odafordultam a Masakohoz mosolyogva. Ez egy olyan mosoly volt hogy, -Nemhallottad? Vaníliát és egy csokit kért. Erre a Masako rám néz és látta az arcomon azt, hogy "most te jössz" úgyhogy gyorsan nekiállt. Én meg az önelégült arcommal ránéztem a vevőre és elvettem a pénzt. Meg volt olyan is amikor megint beálltam a kasszához és a vevő kért egy sörfagyit és egy csokifagyit. Én beütöttem a gépbe és oda se nézve hallom mellőlem a Masako hangját hogy: -Egy sörfagyi és csoki! (gondolta majd ugrom és átadom a helyem a kasszánál) de nem... oda sem nézve csak odanyögtem neki egy olyat, hogy "jaap...igeen". Olyan hangsúllyal hogy "igen hallottam..te talán nem?" áááh igen ez vicces volt. De így is én gürizek egyfolytában.
• Egyik nap kiszámoltam szépen, hogy én mennyit dolgozom a mennyi helyett és a Masako mennyit a mennyi helyett. Röviden....Én 30 percel kevesebbet dolgozom mint amennyit kéne. (az ebéd miatt) A Masako meg igaz hogy tovább van bent mint de csak 3 perccel többet dolgozik mint én. Virág 9-től 16-ig van a ő meg 8.30-tól fél hatig...kicsit durva nem??

De mindegy azért jól érzem magam. Már hozzászoktam....

Mellesleg a képeket már nem volt időm fölrakni....úgyhogy azt külön felrakom. Lesznek képek arról ahol dolgozom, az öltözőről, a tengerről meg hasonlók.

Amúgy miközben írok, arra jöttem rá, hogy én írom azt a blogot, aminek az a címe „Jó dolgozni japánban?” és most már nem csak írni tudom a blogot, hanem erre a kérdésre is tudok válaszolni.

Nem csak Japánban vagyok, hanem ott is dolgozom.

És IGEN!

JÓ ITT DOLGOZNI!!!!