Újra jelentkezem…. Történt egy ’s más…
Hol is kezdjem? Talán az idővel…ragyogóan süt a nap már kb. 3 napja. Végre..kicsit elegem kezdett lenni a hóból, meg az esőből. Most már érzem a tavasz illatát is…ez új ígéretekre sarkall :D Ígérem, hogy nemsokára elkezdek futni reggelente….csaaaaak tegnapelőtt még nem volt tiszta a gatyám…..tegnap meeeeeg….elnéztem az időt….ma meeeeg főznöm kell….de ÍGÉREM holnap elkezdem :D
Na de bele a közepébe. Vettünk egy kocsit! Ugyanis négykerekű nélkül kissé meg vagyok halva. Tömegközlekedés még annyi sincs, mint Érden. Erre spóroltunk, mert muszáj volt.
Persze nem újat, csak egy 9 éves „kicsikocsit”. Amolyan városit. 600 cm3-is, incurka, de elvisz ahová kell, és minden extra meg van benne, ahogy egy Japán kocsitól az ember elvárja.
(Megkérdeztem az Ákost, ugye légkondi lesz benne…na nem mintha én annyira szeretném, de drága párom kissé megrémített, hogy olyan párás hőség lesz nyáron, hogy még az arcomról is le fog folyni a zsír…ööööö..remélem máshonnan is , és akkor már nem is olyan biztos, hogy kell az a légkondi :D. Szóval megkérdeztem, de csendben mosolygott…azt nagyon keresni kell…már hogy NE legyen benne.)
Tehát légkondi, kétoldali légzsák, 4 elektromos ablak, CD-s rádió stb…
A neve: Honda Life..Hát peeeeersze, hogy Honda…maradjunk csak márka hűek :D
És kép róla:.jpg)
Más.
Virit el kellett vinni egy maszek bőrgyógyászhoz, mert sikerült egy enyhefokú fagyási sérülést összeszednie két lábujjára . Kicsit megrémültem, hogy milyen anya is vagyok, nem veszem észre, hogy a gyereknek lefagy a lába? De aztán végiggondoltam, és tiszta a lelkiismeretem. Valószínű, hogy ez első leesett nagy hóban a nyelv suliban, amikor kimentek a szünetben a tanárokkal hógolyózni, akkor beázott a cipője. Reggel induláskor még nuku hó, délelőttre egy kis hópotyogás. Szóval elmentünk. Felkészültem japán nyelvből….hogy legalább el tudjuk nyökögni..nem fáj…csak viszket, és ilyen gyönyörű lilás-pirosas a színe. ami szép, és tényleg tetszene, ha az összes ujja normálban ilyen lenne mindeninek.
Na a lényeg . Odaértünk, nagyon kedvesek voltak, nem vártunk sokat, bementünk. Mivel a recepciós hölgyet egész jól megértettük, gondolom ment az info az orvosnak. Külföldiek, de TUDNAK japánul. Kiri. Ennek hatására az orvos, miután megnézte a lábát, nagyon kedvesen, de kb. olyan gyorsan, ahogy én szoktam beszélni magyarul, ( és az, aki ismer tudja, nem hétköznapi :D) elkezdte a mondandóját. Semmit nem értettem. Úgyhogy ijedtemben még egyszer elmondtam a begyakorolt szöveget. A hatás nem maradt el. Mosolygott, majd az Ákos felé fordulva folytatta. Nem volt ciki..ááááá.
Ákos akkor kínjában az angolhoz folyamodott, de sajna, mint az orvosok többsége, ez a kedves doki sem nagyon tudott. De azért tőszavakkal végül is elmondta. Amolyan enyhe fagyás. No para. Gyógyszer, kenőcs. Megköszöntük, kijöttünk, vártunk. 5 perc múlva szólítottak a recepción. A kezünkbe nyomták a gyógyszereket, meg a kenőcsöt, még csak a gyógyszertárba sem kellett elmennünk. Elmondták hogy s’ mint kell szedni. Aztán adták a számlát. Kezeléssel, gyógyszerekkel együtt 2000 yen. KOMOLYAN. Azt hittem, rosszul látok. És maszek. És még vissza is igényelhetjük a polgármesteri hivatalban.
Azt hiszem, ez több commentet nem is igényel.
