Ma már mintha kissé kevésbé lenne rossz idő. Jelenleg erőlködik a nap..de nem eléggé. Kicsit igyekezhetne, mert már NAGYON NAGYON UNOM!
Tegnap is futottam. Nem adom fel! De nem ám. Azt olvastam a neten, hogy minimum 40 perc futás kell ahhoz, hogy a zsírsejtecskék ne érezzék olyan nagy biztonságban magukat. Jelentem, tegnap egy röpke pillanatra úgy hallottam, mintha sikoltoztak volna! Ma is megkínzom őket egy kicsit, hátha leszállnak végre a hátsómról.
Na de amiért ma írok. A gyerekek „osztálykirándulni” mentek. Pontosabban „iskolakirándulni” Mert itt egy napra beszervezik az egész suliét. Miért is? Nagyon egyszerű a válasz. Gazdaságosabb, szervezettebb. Ezen a napon nem főznek a suliban, így a konyha le tud állni teljesen. Meg aztán erre a napra meg tudják rendelni az összes buszt, ami széthordja a szélrózsa minden irányába a kölyköket. (Gondolom némi kedvezmény is jár ha egyszerre megrendel valaki egy rakás járművet.) Jah! Reggel, amikor kidobtuk SomVirágot a sulinál, ott gyülekeztek a tanárok és a gyerekek egy kupacban. Vagyis inkább hordában, annyian vannak. Aztán készültünk kikanyarodni, és mit látnak szemeim? Pontosan a megadott időpontban megjelenik a sarokban egy jól megtermett, szép piros (a külsőségek alapján full extrásnak kinéző) autóbusz…aztán még egy ugyanilyen…meg még egy…meg még egy….és megint egy….és így tovább…… Most ha azt mondom, hogy ez a pontosan megszervezett, látványos gyülekező eloszlatta az uccsó aggodalmamat is a kirándulással kapcsolatban, akkor szerintem mindent elmondtam ezzel.
Kíváncsian várom gyermekeim beszámolóját este, hogy milyen volt!!!!
Oh…nem is meséltem, mint láttam. Azt hittem lepetézek. Már nem emlékszem, milyen automata volt, de mintha egy egyszerű italautomata lett volna. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy milyen módon lehet kifizetni a benne rejlő kincseket ha esetleg megkívánnád, de mondjuk éppen nincs apród. Az oké, hogy papír pénzzel is. (Amit persze nem kell előtte szépen kivasalnod, mert ha belerakod mondjuk egy kicsit féloldalasan, a helyes kis mechanika helyreigazítja, és úgy szippantja be.) Na de ha egy megveszekedett petákod sincs, csak a mobilod, akkor szépen szembefordítod a gépen található érzékelővel, az leszedi a jelet, levonja a számládról és már dobja is a cuccot . (Persze, gondolom, aktiválnod kell ezt a szolgáltatást a telefonodon, hogy működjön, de akkor is, MEKKORA DOLOG EZ MÁR!!!)
Majd jobban megvizsgálom, ha megint arra járunk.
Nos, mára ennyi…..