Tegnap végre rászántuk magunkat, és elmentünk beiratkozni mi is a felnőtt nyelvtanfolyamra.
Valamit tenni kell már végre, hogy a rengeteg hiragana, katakana és kanji amik elárasztanak minket a termékek dobozain, némi értelmet nyerjenek.
Délután, úgy 5 felé bementünk az épületbe. Gondoltam halkan besettenkedünk, körülnézünk, aztán amikor már összeszedtük a bátorságunkat, megkérdezzük azt, amit kell. Nos, nem sikerült. Ugyanis amíg az előtérben szerényen cseréltük át a cipőnket, a benti üveges irodából egy nő meglátta a páromat és elkezdett integetni…gyertek, csak gyertek. Majd mikor meglátott engem is, akkor már hadonászott, és marhára örült, hogy de jóóóóó…még egy fehér ember, és még szőőőke is…. No aztán lehervadt a mosoly egy időre az arcáról, amikor kiderült, nem lesz olyan könnyű dolga, hisz ezek Magyarországról jöttek…. De ettől az egy ijedt arckifejezésétől eltekintve, nagyon aranyos és mókás kis nő volt. Szóval pénteken kezdődik…hogy mi lesz ebből??????? Mindenesetre a gyerekek némi kárörvendő hangsúllyal megkérdezték:”….Akkor, amíg mi tanulunk a suliban, ti is tanultok a másik suliban?....” Jaja…megpróbálunk….
Egyébként még mindig nem tudtam megszokni a japán gyerekekre gyakorolt hatásunkat :D
Amikor egy üzletközpontban, vagy bárhol összeakadunk egy a kisgyerekkel, szerencsétlen gyakorlatilag lemerevedik, kikerekedett szemmel néz ránk, és a szülei rángatásának köszönhetően úgy halad tovább, mint egy alvajáró..már ha halad, mert van olyan kicsi, aki megáll, és ott is marad. Hehe..többnyire ezt a szülők kínos mosolya, hajlongása, integetése, sűrű bocsánatkérése és a mi hangos röhögésünk övezi :)
Tokióban valószínűleg nem lennénk kirakati majmok, de ebben a kisvárosban nem sok külföldi szaladgál. Max. néhány brazil. Tegnap hazafelé beugrottunk az egyik secon hand boltba, ahol már vásároltunk egyszer. Az eladó srác széles vigyorral üdvözölt, és felcsillant a szemében a felismerés szikrája. Majdnem megjegyeztem az Ákosnak..jéééé..tök jó, felismert, hogy már jártunk itt…. Ööööö…gondolom marha nehéz dolga lehetett :D Inkább bölcs hallgatásba burkolóztam.
Más.
Erről már akartam írni, csak mindig kimegy a fejemből. Itt sokan bicajoznak. Csak éppen nem igazán tudnak. Jobbra-balra dülöngélnek, az idősek rángatják a kormányt. Nem úgy mint Magyarországon , amikor a 80 éves Lajos kijön a reggeli szívmelengető után a helyi kisközség „irodájából”, belövi a gépet, hol is hagyta, majd felül rá és csodák csodájára egyenes vonalú egyenletes mozgással elindul vele….neeem. Itt egyszerűen életveszélyes, ahogy közlekednek ! A kereszteződéseknél úgy kanyarodnak ki, hogy nem néznek se jobbra, se balra. Csak azt látod, hogy kilő a kisutcából valaki, és megy, mint a vakegér. Ráadásul nem kötelező a cajgán a lámpa. Max egy icipici fényvisszaverőt lehet észrevenni a hátsó részén..persze csak akkor, amikor már megközelítetted kb. 3 méterre. Szürkületben pedig az olyan sas szemű vezetők, mint például én :D , jobban teszik, ha az út közepén, és 30 km/h-val közlekednek autóval, ellenkező esetben könnyen a rács mögött találhatják magukat. Mert ugye, azt mondanom sem kell, hogy mindig az autós a hibás, bármi is van.
Nem olyan régen tiltották be az esernyő használatát kerékpáron. Komolyan! De még így is van, aki esőben úgy közlekedik. Halálos…..Tegnap is két esernyős srácot kellett kikerülnünk,, ami nem volt egyszerű, hisz dülöngéltek!! Fogalmunk sem volt, merre akarnak menni. Szóval gázos….
Mondjuk,ha abból a szempontból nézzük, hogy így mindenki nagyon de nagyon figyeli kerékpárosokat, hisz bárhonnan lehet rájuk számítani, akkor talán annyira nem vészes. Én mindenesetre nyugodt vagyok. A mi gyerekeink TUDNAK bicajozni, körültekintőek, hozzászoktak a Magyar közlekedési morálhoz, így meglepetés itt nem nagyon fogja Őket érni. Az, hogy az autósok kiemelten figyelnek, az csak egy plusz biztonság. Szerintem valami ilyesmire gondolhatunk, amikor azt mondogatják otthon….ha Magyarországon születtél, talpon maradsz a világon mindenhol :D Ebben az esetben a szó legszorosabb értelmében :D
