Ritkulnak a bejegyzések, jól tudom. Az az igazság, hogy semmi extra nem történt. Amolyan kora őszi idő van. Nappal 20-21 C°, éjjel 14-15 C°. Néha azért bekavar egy kis front, de elég nagy a csend.
Most már a havat várjuk, mert ez így már egy kicsit uncsi. A skacok suliba járnak, délután meg én próbálom a fejükbe nyomni a magyar tananyagot. Hát mit is mondjak. Annyi a lelkesedésük, mint sorozatgyilkosban a könyörület. Oké…én sem járnék örömtáncot, ha két sulit kéne egyszerre vinnem..pláne, amikor a jól kitalált biológiai órám szerint éppen gyakorolnom kéne a hormonok által diktált párkeresés első lépéseit. Naja! Pláne, hogy enyhe kis próbálkozásaimat nem siker koronázná, hanem fülsikító vihogásokkal fűszerezett menekülési melodráma. Kb. ennyi hatása lehet egy enyhe mosolynak, amit kamaszodó fiam villant néha-néha egy általa helyesnek és kevésbé infantilisnek vélt, Japán lány felé. Reménytelen. Mára már feladta. Marad a chat, MAGYAR lányokkal . Bah! Még mindig több mint a semmi.
A lassan, ám annál látványosabban és számomra mentálisan fájdalmasabban nyiladozó leányom pedig maga a horror! Akinek van hasonló korú, éppen nővé érésének küszöbén lévő lánya, az pontosan tudja, miről is beszélek. ( Dührohamok, melankolikus napok, majd ezt követő infantilisan vihogó percek, aztán sírógörcsök, majd táncolósriszálósugrálós hahotázások, később megint dührohamok stb…stb..) Eleinte próbáltam a nehezebb napokra könnyebb tananyagot becsempészni, a vidámabbakba meg a húzósabbakat. Áááááá!!! Esélytelen!
Egyet azért megállapítottam. Imádom őket, de annyira ki tudnak néha borítani egy-egy „tanórán”, hogy szerintem ha én tanár lennék, a pályafutásom kb. 1 napig tartana. Jaja! Mert hogy kirúgnának az tuti. Miért? Óóóóó, egyszerű a válasz. Egy számomra idegen gyerek (akihez érthető módon semmilyen érzelmi kötelék nem köt…max. hogy jó fej, bírom), szóval ha egy idegen gyerek ezt csinálná, kb a 30. percben lenyomnám a torkán a vonalzóját! Minden tiszteletem a türelmes tanároké!!!!!
