Na, "jajj nekem 4...."  nem lesz. Az tuti. Vagy így, vagy úgy.

Kedves honfitársaim. Ha valaki arra vetemedne, hogy leteszi a jogosítványt Japánban is, az kösse fel jó erős acélsodronnyal a gatyáját.

Megint nem sikerült. Most már nagyon dühös vagyok. De komolyan. Kezdem azt érezni, hogy ez már szívatás a köbön. Teljes lelki nyugival fejeztem be a vizsgát. Na! Most kössetek bele valamibe, ha tudtok. Hát azért megoldotta az öregúr.

Nem is akarok sok sort szentelni ennek, mert csak feldühít.

A lényeg minden szép és jó volt, csak ÁLLÍTÓLAG minden egyes kisívű balra kanyarnál nem néztem balra hátra is, hogy nem jön-e el mellettem a bicajos, amikor kanyarodok.

Először azt hittem, az ürge vak. Aztán azt, hogy szimplán idióta. Majd nem sokkal később hogy szemétkedik, most már egyszerűen csak azt gondolom, hogy……mind a három egyszerre.

Mivel, ismétlem, már ősidők óta vezetek az, hogy körülnézek alap és rutin. Ott követtem el a hibát, hogy a kanyarodásnál az irányjelző 3 kattogását követően, (mondjuk ez is vicc, mert eszembe sem jut soha vezetés közben számolni hogy mennyit dalol az index) jól körülnézek mindenfelé.  Ezt megteszem, még a közvetlen kanyarodás előtt is, aztán sajnálatos módon van bátorságom belenézni mind a három visszapillantó tükörbe, amivel meglátom a mögöttem és jobb-bal oldalon közlekedő esetleges kerékpárosokat. Már ha nem vettem őket észre, miközben beérek a kereszteződésbe, de hagyjuk…tételezzük fel, hogy nem, mert mögöttem jönnek szuper sebességgel és beérnek addigra. Aztán egy enyhe  ….ÉS ITT A HIBA…. fejfordítással, pillanatok alatt benézem a holtteret is, majd megkezdem a kanyarodás felettébb bonyolult folyamatát. (ISTENEM!!!) Hát ezt nem kéne. Mert úgy kellene, hogy a tükröket dísznek tekintve elgyönyörködöm bennük még akkor,mikor beszállok. De aztán sürgősen elfelejtem és használatukat kiváltom a kanyarodásoknál való tornagyakorlatokkal. Vagyis állandóan jobbra-balra-hátra fogok forgolódni. Törzsből.  A fej nem elég. Az nem látványos, miközben írogat és jegyzetel a vizsgáztató.

Nah. Mégis sikerült bő lére eresztenem.

Más.

Voltunk orvosnál Virivel, mert belázasodott és tekintettel arra, hogy ez nem megszokott nálunk, hisz sosem betegek a srácok, inkább elvittük.

Óóó. Fantasztikus volt.

Itt úgy működik, hogy mindenki kórházba jár. Ott rendelnek az orvosok. Nincsenek szakrendelők. Van itt is magánrendelő, de gyakorlatilag tök mindegy hová mész, a kezelésért ugyanannyit fizetsz mindenhol. Úgyis visszaigényelheted az összeget, ha van biztosításod.

Mi ügyeletre mentünk, az aktuális ügyeletes korházba.

Odamentünk a pulthoz, ahol a hölgy megkérdezte mi a panasz, majd adott egy lázmérőt és egy űrlapot, hogy töltsük ki. (Volt angol!)

Nagyon király. Az általános adatokon kívül rákérdeztek a panaszokra is. Csak karikázni kellett. (Fejfájás, torokfájás, köhögés, nátha, láz –ide kellett beírni, amit addigra már megmértél jó kis digitális hőmérővel…jah…higanyosat ha keresel sem találsz már sehol Japánban-, egyéb panaszok, mikor kezdődött). Nagyon profi. Mire bemész az orvoshoz, már tudja, honnan kezdje a dolgát. Persze vártunk kb. 10 percet…nem többet. Bent alapos vizsgálat, néhány kérdés. Majd miután kijöttünk, a kifizettük a pultnál az összeget, megkaptuk a receptet és egy zárt borítékot arra az esetre, ha gyerek nem javul. Akkor vissza kellett volna menni BÁRMELYIK orvoshoz  és mindenféle történet-mesélés helyett a kezébe nyomni az előző doki-bácsi irományát az előzményekről és a kezelésről. Lezárt boríték, véletlenül se kamuzhass. Nagyon kemény!

Nos. Aztán irány a kijelölt gyógyszertár, ahová már addigra lefaxolták, milyen bogyókat készítsenek össze és kinek. Komolyan! Odaérkezve még egy űrlap (gondolom felvettek, mint új pácienst), majd leültek velünk szemben és a napra kiporciózott adagokat átadták , pontos instrukciók keretében. NAPRA. BORÍTÉKONKÉNT. Semmi feleslegesen több gyógyszer. Ha nem javulsz, úgyis vissza kell menned.  Szóval ez nagyon ott van a spiccen! (Mondanom sem kell, már reggelre nem volt lázas a lelkem és aztán sem.)

Szóval….szélsőségek országa? Az! Nagyon az!!!!!