Hétvégén voltunk a több száz éves hagyománynak örvendő Otabi fesztiválon. Kicsit hasonlított az Érdi kilométeres utcabálhoz….hehe..egy icipicit… az utcaképről ugyanis elsőre ez jutott az eszembe.
Rengeteg pavilon, sütés-főzés, sok-sok ember éééééés…céllövölde, célba dobás,…de most komolyan. Nem viccelek! Mint otthon a régi majálisokon :D Ja és majdnem elfelejtettem, de horgászás is gyerekeknek. Az ám! Csak itt élő aranyhalacskákat lehetett kihalászni, és egy helyes kis zacsiban haza is vihették a szerencsét hozó halat. Próbáltam nem észrevenni és elsuhanni mellette, de még mindig nem tanultam meg, hogy édes, drága, serdülőkora hajnalán tartó leánygyermekem az ilyenekre, ill. a hasonló elterelő hadműveleteimre kifejlesztett egy plusz radart vagy még egy női megérzést a már meglévők mellé (aminek száma ,gyanúm szerint ,meghaladja a megengedett mennyiséghatárt). Így hát kíméletlenül megállított. „…anyaaaa..valami mellett kicsit mintha elsiklottál volna…” És vigyorgott. Sandán és élvezettel. Előre is elnézést kérek leendő vejemtől. Nem ilyennek szültem, isten engem úgysegéljen :D. De nem szaporítom a szót, én nyertem. (Anyukám sem ilyennek szült, azt mondja mindig ......)
Tehát a fentiek miatt volt egy kis dejavu érzetem, amit elég hamar elsöpört az a tény, miért is Otabi és nem érdi fesztivál volt ez. Főként azért, mert tavaszi fesztivál és nem pár éves, hanem néhány száz éves. Aztán a gyönyörű felállított díszlet, a régi népviseletbe beöltözött gyerekek és felnőttek illetve a hagyományos japán dobolás (nem tudom, mi a neve) teljesen a helyére rakott mindent. Ákos írt már róla tavaly májusban…. A nyelvtanárnőnk mesélte, olyan régi (kb.1500 éves ) nyelvezetet használnak ilyenkor a színpadon, hogy sok mindent még Ő sem ért. Sokat változott azóta a nyelvük. A katakanát is csak durván a második világháború óta használja a nagy tömeg, amit külföldi jövevényszavakra találtak ki, főleg az angol szavak kiejtésére ami szerintünk nem igazán sikerült jól.
Összességében nagyon szép volt. A dobolástól meg egyszerűen elámultam! Még az sem nagyon izgatott, hogy miközben az én szemeim a színpadon csüngtek, addig szegény Ákos mellettem szenvedett egy nagyon kedves, idősebb japán úrral, aki buzgón érdeklődött honnan is fújt minket ide a passzát szél…. a szokásos: Amerika?.....nem….EURÓPA……ááááááá…értem….akkor biztos Olaszország ……iigenn….aaaaazzzz .... Ákos úgy döntött, mostantól ha valaki eljut oda, hogy tudja hol van Európa, és bármilyen országot ez alapján felismerni vél, akkor nem kínozzuk tovább, rábólintunk. Támogattam.
Sétálgattunk is, vettünk ennivalót, vettünk sült gesztenyét. Ez is tanulságos volt. Papír zacsiban kaptuk. Nekiláttunk volna amúgy magyarosan…de hoppá. Ezek nincsenek bevágva. Most hogy a csudába fogjuk megbontani. Na szép! Ezek még szelídgesztenyét sem tudnak rendesen, amúgy európaiasan megsütni. „Hát be köll vágni keresztbe, oszt mehet a rágycsa”.
Miután a körmünk már fekete volt és többet rágtuk, mint a gesztenye belsejét, úgy döntöttünk, majd otthon folytatjuk. Na itt megsúgom, otthon elővettem egy kést, hogy már pedig én megeszem a maradékot, ha az ujjaimba is kerül. Egészen véletlenül rájöttem néhány óra múlva, ha a késsel egy kicsit bevágom a puhább részénél, akkor összenyomva a gesztenyét, a vágás mentén továbbreped a héja, és simán lepattintható. Nos. Az utolsó néhány szemnél meg azt fedeztem fel, hogy a papírzacskón található egy helyes kis rajzocska, miként lehet körömmel a gesztenye megjelölt részét kicsit betörni, és a fent említett módon összenyomva továbbrepeszteni. MÉG MINDIG NEM TANULTAM MEG HOGY ITT SZOLGÁLTATNAK. Vagyis simán és könnyedén meg tudtuk volna enni az összeset még az utcán ha egy kicsit körülnézek.
Fotóztunk sokat. Már csak azért is, lássatok a népből is valamit .........Jajj ez édes, elmesélem. Szegény Soma itt sem úszta meg. Összefutottunk néhány sulis iskolatárssal. Na jó, nem néhány. Csak egyszerre néhány. Többedszerre sokkal…. Onnan vettük észre, hogy messziről szállt a „ Soma kun….Soma kun….” felkiáltás. Aztán amikor fiam nagy kegyesen arra vetette pillantását, jajj istenem… Vihogás, szempilla rebegtetés, stb…Fúú. Izzadt csórikám, mint a fene. Még szokja a drága, de már kevésbé pirul el. De most komolyan. Elfogult vagyok, mert a fiam, így gyönyörűnek látom, (úúúúú…csak ezt ne hogy elolvassa…) de azt, hogy a Japán csajok szemében egy adonisz lesz, na még én sem gondoltam volna. Márpedig Viri osztálytársnői is odavannak érte. Úgyhogy Magyar legények, útra fel!!!! Igaz a hír! Nagyon szeretik az európai férfiakat, vagy majdnem férfiakat.
Na de Viri sem úszta meg. Volt olyan, hogy közelről belebámultak az arcába, úgy vizsgálták a szemét. Aztán láttam olyat, hogy majdnem megfogták a haját…..kb 10 cm és az én tekintetem riasztotta csak el őket :D (A suliban ez rendszeres, megszokta. Öööö..szerintem még tetszik is neki :D)
Tehát egyszerre ennyi ember között még nem voltunk így négyesben. Kicsit feszélyezetten éreztem magam, de az „egyet fizet dupla adagot kap, mert külföldi” után már kissé feloldódtam ….
Akkor a képek:
